2009. október 4., vasárnap

Fáradtan

A tegnapi nap érdekesen telt.
Reggel közepes intenzitású meló,és sok beszélgetés.Egész sokáig benn voltam,dumáltunk Milánékkal és még vásárolni is bementem.
Meló után itthon kicsi gépezés,kajálás.Lg mindenképpen be akart menni a városba,mondtam akkor menjünk be Annáékhoz a Paprikába.
Dumáltunk,mert már olyan rég találkoztunk és kajáltunk.Hazafelé felhívtam Vikit hogy mi a terve estére.Hát mit ne mondjak ugyan azt találtuk ki.Vettünk egy Fűszeres Vilmost és gyorsan bedobtuk a fagyasztóba.Lg-t hazaküldtem és irány az én legeslegjobbamhoz.Szokásos zenélgetés és kicsi nosztalgia.E-mail küldése Jameinek.Fórumon linkelgetés, Marcoval megint hoztuk a formát:
R.W.-Angel
D.G.-World is mine
Cry (mostanába ez nálam a best of,valamiért magaménak érzem)
Miután a Vilmos elfogyott átjöttem a Tokajiért.Ezután már tényleg kész voltunk és elkezdődött az emlékezés...azokra akik már nincsenek köztünk.
Let it be
A végén csak szorítottuk egymás kezét és sírtunk...Viki a 3 éve elment nagyiját én meg a 11 éve elment Petimet sirattam.Úgy hiányzik!!
Reggel sikeresen elaludtam és 1 órával késöbb mentem be,de nem volt gáz a helyzet.Minden pillanatban arra gondoltam hogy mikor jöhetek már haza az én pihe-puha ágyikómba.

2009. október 3., szombat

Imádooooooom

Ezt a jó napsütéses időt!!!
Hajnalban meg a kicsitdidergős,de gyönyörű teliholdas égboltot.Még azt is elfelejti az ember hogy milyen korán van és hogy melózni megy.

2009. október 2., péntek

Szervezkedem

Alvás-alvás-alvás.Ez jellemezte a mai napomat.Délután meg vásárlás és csekkbefizetés :-(
Hazafelé meg azon gondolkoztam hogy milyen lesz a következő hétvége.Az a meglepő ötletem támadt,hogy mi lenne ha elhívnám Jameit.Még én is meglepődtem az ötleten,de minnél többet gondolkodtam rajta annál jobban barátkoztam a dolgon.Hogy egyrészt eljön-e,és ha (véletlen) igent mond, milyen lesz a hétvége.Most már csak rá kéne venni magamat arra hogy el "merjem" hívni.Csak hát ugye megy a folyamatos kattogás. Azért mégis fura a mi kis "kapcsolatunk".
Az este meg sorozatozással telik majd!:-)

"Mindennap egy új hazugság, de mind közül az a legrosszabb, amit magunknak mondogatunk lefekvés előtt, amit belesuttogunk a sötétbe, próbálván meggyőzni magunkat, hogy minden renden van, vagy hogy ő boldog, hogy megváltozhatunk, vagy hogy ő változtat a döntésén. Azzal hitegetjük magunkat, hogy képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel, vagy hogy képesek vagyunk ő nélküle élni. Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak kétségbeesetten és elszántan reménykedve abban, hogy mire jő a reggel minden valóra válik."

...

"Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad."

2009. október 1., csütörtök

Kaja,kaja,kaja

Az este ma is motorozással zárult.Milánéknál voltam és cserélgettünk filmeket,zenéket,képeket.És sokat-sokat beszélgettünk Évivel is.Most meg a szokásos kínai rizs nyomatása.Mert már majd meghaltam éhen :-)

Most

A nap nagyrésze msn-ezéssel és telefonálgatással telt,hogy legyen szobám a jövőhétvégén.Nehezen és sok munkával de csak összehoztuk.Már csak azt kell kitalálni hogy hova menjünk bulizni...
Nem mintha egy buli lenne az életem,még ha vannak is akik így gondolják.
A másik nagyon fontos tevékenység a Baise Moi című film megnézése volt.Hát ezen tényleg nem lehet elaludni,és nagyon szavakat se találok a  jellemzésére.Sok mindenre számítottam,de ez még annál is betegebb volt.Na a holnap reggeli kávé mellet lesz miről beszélgetnünk....nem mintha máskor nem lenne.
Most meg zenélés ezerrel (épp a Placebo-Every Me&Every You bömböl)a szomszédok nagy örömére,és film kiirogatás,játék telepítés.

Szállás kell..

A tegnap este annyiban módosult hogy shoppigolás helyett lett esti motorozás és Zolizás.Dumálgattunk sok mindenről...Késői kaja a kínaiból és pókerezés.Esti telefonáradat a 10-ei hétvége miatt és kicsi bánat mert már nincs szállás a szokásos helyünkön,de majdcsak megoldjuk valahogy.

2009. szeptember 30., szerda

Hmmm

Mostanában hazafelé mindíg megfájdul a fejem és mire hazaérek majd szétrobban.Ahogy Zsanett mondaná:"Mindenkinek az fáj,ami a leggyengébb."Aludtam egyet,most kicsit jobb de azért a bogyókra szükség van.Várom Laci hívását és megyünk shoppingolni...kajázni.... :-)

2009. szeptember 27., vasárnap

Kattogás

Minden reggel jár az agyam.Sok-sok minden kavarog benne.Hogyan tovább?És kivel tovább?Vagy talán egyedül...vagyis a Mukival kettesben.Lehet hogy ez lenne a legoptimálisabb.
Azt tudom hogy most annyira szar,hogy ennél már csak jobb lehet.Az elkeseredettség,a fájdalom,a kétség és a feladás érzése kerülget.Viszont azon is el kell hogy gondolkodjak hogy mindez miért is van?Mit tehettem a múltamban,és kinek mivel ártottam?Kit mivel bántottam meg?És hogy hol hibáztam?

2009. szeptember 26., szombat

Kellemes reggel

Ákos nótára ébredni,és összeszedni magamat,kávézni,és elkészülni,hmmm hát mit is mondjak,tök jóóóóó :-)

Visszatekintés

Az elmúlt évek szülinapjai:
-2éve történt,hogy az egész napot a városba töltöttük,kajáltunk a mexikóiba,sétáltunk,cukiba sütiztünk.Az estét a kávézóba töltöttük kettesben....Dórika kicsit bezavart,de lekoptattuk.Filmet néztünk,beszélgettünk és egyszer csak elcsattant az első csók.Az éjjelt ott töltöttük,összebújva,"elaludva".Akkortól alkottunk egy párt.
-1éve történt,hogy ez a nap nem készült olyan fényesen indulni mint a tavalyi.Az első napom az Ikeában,ami nagyon tetszett.Napközben ügyintézés és még egy telefon se....Este Vikiék után itthon a nagy semmi várt,vagyis inkább az hogy elesett a motorral és fáj a térde.Elindultunk a céghez az autóért,de a baleseti sebészeten kötöttünk ki,mert már lábra állni is alig bírt,de azért csak bizonygatta hogy nem nagy gáz,menjünk haza.Az éjjelt ott töltöttük:vizsgálat-röntgen-vizsgálat-még egy röntgen(na itt már sejtettem hogy nagy a baj) és az "elődiagnózis":eltört a térde,műteni kell.Azonnal vitték a vért lecsapolni a lábából én meg addíg a folyosón töltöttem a "Boldogszülinapom".Elmenni kajáért Mc-be,mert már az éhhségtől volt rosszul,megvárni míg begipszelik idéjglenesen,és megvárni míg felkerül egy korterembe és megvárni míg elalszik.Ekkor hajnal 3óra volt és én 4-re mentem az újdonsült melóhelyemre.Hazarobogni,átöltözni,és indulni....

Pont

Pont most van elegem mindenből.
Pont most sokaltam be.
Pont tök egyedül vagyok.
Pont hiányzik a gyengédség.
Ja és pont ma van a szülinapom....

2009. szeptember 25., péntek

:-)

Annyira jó hogy ennyi jófej ember vesz körül....a "gyárban" is sokan felköszöntöttek és mire hazaértem a fórumon a "BoldogSzülinapotAngel"-el és társaival vártak.Imádom ezeket a srácokat.A mail is tele volt...jó hogy vannak akik gondolnak rám...és persze vannak olyanok is akik szokás szerint "elfelejtik" :-((

Emlékek

Ma voltunk anyuéknál,és sokat beszélgettünk,leginkább a hétvégi szüretről mesélt.Jól érezték magukat és az idő is remek volt.Én egyenlőre nem-igen tudtam felhozni a problémáimat,pedig jó lett volna beszélni valakivel. Megbeszéltük hogy a hétvégét ott tölti Muki náluk,mert én melózom.Hazafelé sétálva meg egyszer csak megállt mellettem Lackó,és megkérdezte hogy hazavigyen-e?Én mondtam hogy sétálunk de a gyerek menni akart.Beszélgettünk és mikor itthon kiszálltam a kocsiból megint előjöttek az érzéseim.
Jó volt vele és szerettem.
Most is szeretem(mint embert) és tiszteletben tartom a döntését,még ha fáj is.
Nem túráztatom magamat mert csak rosszabb lesz.

2009. szeptember 24., csütörtök

Gáz...

Ma beütött a krach.Szó szerint gáz van.Dühös vagyok...leginkább magamra.Hogy hogyan és mikor lábalok ki ebből azt most még nem tudom,de agyalok a megoldáson.

2009. szeptember 20., vasárnap

Fórumtali

Ez a mostani kicsit más volt mint a tavasszal.Egyrészt Maciék nem jöttek és ez azért érezhető volt a hangulaton,másrészt a hülyébbik fele a társaságnak nem lett meghívva.Gibsonékkal mentem a találkahelyig ott meg átültem Q-hoz...
Az út lezárva,fordulás,unalom,és pisilhetnék.
Odaértünk,jó idő lett és Marco a hangulatot is csinálta.Elég sokáig ott voltunk,hazafele végig Gibsonékkal jöttem és Zsolti ölében próbáltam aludni de állandóan ment a röhögés.Hullafáradtan fürdés és alvás a további program.

2009. szeptember 18., péntek

:-(

Reggel a dokinál kezdtem,majd kedden délután kell visszamennem...naremek.De legalább már nincs annyira bedugulva az orrom,mint eddig.Szopogatóscukor,sok tea,és gyümölcs.
Az meg hogy belül mi játszódik le bennem,még nem igazán tudom.Furán kavarognak bennem az érzések.Élvezem a szabadságomat,de mégis el-el játszom a gondolattal hogy mi lenne ha....?Az hogy a Viktor ilyen gyerek még az benne volt a pakliba,de hogy a Jamie is képbe kerül az nem igazán.Egyre többet gondolok a Rá,pedig tudom hogy nem szabad.... :(

2009. szeptember 17., csütörtök

Betegen

Na ma van a holtpont.Levegőt se kapok,és a melkasom is fáj.Nagy nehezen de rávettem magam arra hogy holnap reggel a dokinál kezdek.A mai nap szerencsére nem volt olyan gyilkos mint tegnap de Gusztáv ma is hozta a formáját.Meló után testületileg mentünk a kantinba mézesteázni,és ujságot lapozgatni.Kiderült hogy a 4X4 még meglepetést is tartogat.Itthon aludtam de mivel nem igazán kaptam levegőt elég sokszor felébredtem.Kicsit nézem még a TV-t aztán alvás.

2009. szeptember 15., kedd

Szülői

Gondoltam hogy megint elhúzódik...de hogy ennyire?! Este 7-ig ott voltunk és megint ment a vita kb. a semmiről.Koltai Miki pont a kinai kajáldába volt és hazahozott. Kicsit folyik az orrom,de remélem holnapra elmúlik.

2009. szeptember 13., vasárnap

Ibiza Party

Amint hazaértem átmentem Vikihez és lemeóztuk a pálinkát,rögtön legurítottunk kettőt. Hazajöttem zuhanyozni,átöltözni,sminkelni és mire visszamentem már ott volt Pepe és a lakótársa.És jött a hidegzuhany hogy elfogyott a bodzapálinka.....de van helyette barack. Hát ez lesokkolt rendesen,a Ricsi soha nem iszik ilyet most meg bevágott kettőt is...remek.Na azért elég hamar elfogyott a barackos is és megvolt a hangulat,indulhattunk is.Az odaúton már teljesen ki voltunk a csajtól.A buli jól sikerült csak a hideg rázott a nőtől....mindkettőnket.Meg is mondtuk Pepének hogy soha többé.....A hazafelé út is érdekesre sikerült,mert egy részeg összevérzett mindent az éjszakaibuszon.Séta a hegyre,zuhanás az ágyba....ébredés mostanság :)

Lacika 1 éves

Délelött átmentünk Marcsiékhoz,mi értünk oda először.Szépen sorban megérkezett mindenki és beindult a "buli". A gyerekek jól érezték magukat,a kaja finom volt. A torta,amit tegnap sütöttünk nagy sikert aratott,ahogy az ajándék iglu is.Zolika ostromolt a szerelmével,mivel kicsit többet ivott a kelleténél,de olyan kis aranyos volt.Viki telefonált hogy mi van már,hol vagyok mert vár a Mézesbodza,és a buli.

Túl gyerek

Megbeszéltük Victorral,hogy ez nem igazán fog működni.Most egyikünknek sincs szüksége komoly kapcsolatra.és ahogy már az elején gondoltam,túlságosan gyerek még.Azt hiszem ez most így jó.

2009. szeptember 12., szombat

Fárasztó péntek

Meló után irány Marcsiékhoz,de a fiatalok nem voltak otthon.Amikor épp indultam volna megérkeztek és nekiállhattunk a tortasütésnek.Aztán irány a lőtér,mert jött Bálint. Hozott magával egy csajszit aki minden egyes dörrenésre-puffanásra összerezzent.De azért jól érezték magukat mindketten,majd jönnek még...legalábbis Bálint mindenképp. Lg-vel elmentünk kajázni a Don Pepébe.Aztán átjött és filmeztünk és itt alszik. Hmmm... :))

2009. szeptember 9., szerda

IKEA

Ivonékkal bementünk az Ikeába vásárolni és kajálni.Semmi ismerős arc nem volt benn. Elég későn értünk haza, de azért még átugrottam Vikihez a meglepikkel amiknek nagyon örült. A kezemet meg leégettem a gyertyákkal.

Viki Szülinap

Az én legjobb barátnőm ma 25 éves!!! Imádom,szeretem,és bízom benne.Ma meglepem egy kis tortával és néhány aprósággal.Fincsi fehércsoki tortát csináltam neki,cukorgyöngyökkel.Este átviszem neki.

2009. szeptember 7., hétfő

Másnap

Másnaposan menni dolgozni hajnalban....soha többé!!! Hucus,Milán de leginkább Laca is érdekesen nézett ki.Szó szerint számoltam a másodperceket hogy mikor lesz már vége.Itthon lefürödtem és lefeküdtem délben,aludtam hatig,kicsi kaja kicsi Tv és nyolckor már feküdtem is vissza, egész mostanáig.

2009. szeptember 6., vasárnap

Top secret

Mivel megígértem neki hogy hazaviszem így nem szálltam le itthon. Végigfeküdt a hátsó soron és "relaxált".Nagy nehezen haza értünk és kivittük a kutyáját a Vilit.Édes-aranyos francia bulldog aki állandóan vagy röfög vagy horkol vagy furakszik...ergó nem hagy aludni. Kicsit gitározott nekem ez a számomra érdekes figura.Eddig egy beképzelt nagyképű "Johnny Bravo"-nak gondoltam,de nem az.Lefeküdtünk aludni....hát minden lett csak nem alvás.Ennyire gyengéd és figyelmes pasival még nem voltam (persze AZ Andrist leszámítva).Lassan finoman indított,és mindíg pont jókor hagyta abba ahoz hogy ne érjen túl gyorsan véget az együtlétünk. Gyengédség,figyelmesség,közelség,erotika.... Hosszú éjszaka volt,kevés alvással,másnap-aznap melóval.És az a kevés alvás fagyoskodással és kutyalihegéssel telt.

Borfeszt

Ez a borfesztivál is igazán emlékezetesre sikeredett.A hangulatom amikor Milánék megérkeztek a béka segge alatt volt...Vic miatt.Elmentünk a Törleybe pezsgőzni és sétálgattunk a standok között és vettem is egy angyalszárnyas felsőt.Közbe Milán tartotta a kapcsolatot Hucusékkal.Mire találkoztunk elég érdekesen néztek ki: Laca,Hucus,Daddy,és Rezsó volt a kis Ikeás csapat.Elindultunk az Oroszlános Udvar felé és vettem kínai rizst,mert a kenyérlángososnál iszonyat sor állt.Daddy közben lelépett mert nem érezte a feelinget.Bent vettünk valami édes bort és kezdődhetett a buli.Kb.10 percig tartott az 1 üveg.Miközben a zenekar hangolt a mi kis csapatunk tombolt.Elfogyott még pár üveg bor,így mindenkinek megvolt a jókedve.Milánék hamarabb elmentek mert ment a vonat...így én ott maradtam a 3 elvetemülttel.Még egy üveg bor elfogyott aztán a koncertnek is vége szakadt.Lacáék eltüntek,így Rezsóval ketten találtuk ki hogy hogyan is tovább.Közbe beszéltem Jameivel telefonon...azért kellett jó pár perc mire rájöttünk hogy ki is van a túlvégen. Rezsót feltettem a buszra és indulás.

Viktor

Remek ez a mai nap...ma van Viktor névnapja és reggel olyan "semmilyen" volt a dohányzóban.... Válaszolt az sms-re és beindult a láncreakció.A végén oda jutottunk hogy elbizonytalanodott és nem tud magával mit kezdeni :-o Mindenre számítottam a mai nap csk erre nem. Milánék mindjárt jönnek a borfesztre.Jamei nem tud jönni de lehet hogy jobb is így,mert ki tudja hogy alakultak volna a dolgok,márcsak a múltkoriból kiindulva.Érdekes,kicsit "tiltottgyümölcs",meg minden,de azért valjuk be JÓPASI. Zolival is sms-eztem,szegény lezúzta tegnap a lábát.

2009. szeptember 4., péntek

:-(

Egy újabb kínkeserves kelés....a tegnapi éjszakába nyúló shoppingolás után.Mukinak vettem 8 pólót magamnak egy farmert és még a Tesco-ba is bementünk Zsanival ahol találtam magamnak egy atlétát.Beszéltem Viktorral majd ma délután találkozunk....végre. Este még kutyafuttatás a téren és feljött Lg is.Azt hittem tud valami értelmeset mondani vagy kérdezni,de nem.Hát akkor tényleg ennyi.

2009. szeptember 3., csütörtök

Álmodtam

Ma megint egy "rémálom"-ra ébredtem.Jameivel álmodtam :-o  Tisztázni akartuk a történteket.Lehet hogy megint a tudatalattim játszadozik velem és tényleg meg kéne tárgyalnunk hogy mire emlékszik. De amikor találkozunk olyan nehéz megszólalni.

2009. szeptember 2., szerda

...

Úgy volt hogy délután találkozunk Viktorral de az élet és a kamion közbeszólt...ami ugye nem érkezett meg.Ezért együtt jöttünk el.Elmentünk a Feneketlen tóhoz és romantikáztunk,sétálgattunk.Átmentünk egy másik parkba mert roppant kényelmetlenek voltak a padok.Megint olyan gyorsan eltelt az a pár óra mint hétvégén.De mennie kellett mert kaját kellett gyártani a családjának nekem meg menni Mukiért a suliba. Azt hiszem ez még egész jó is lehet...

2009. szeptember 1., kedd

LG

Délután hívott Lg. Beszélgettünk,de az én gondolataim egész máshol jártak.Megkérdeztem hogy a pár poloján és gatyáján ugye nincs itt más.Monda hogy nincs de nem igazán értette a helyzetet. Megkérdezte:
-Miért?
-Mert összepakolom!
-De miért?
-Hogy ne legyenek itt!!
-De miért?
-Mert elegem volt ebből az egészből!!!
Basszus annyira értetlen.Többek között ebből volt elegem,meg a mulyaságából,meg a tehetetlenségéből.Még egy darabig értetlenkedett,de aztán miután tízszer elmondtam hogy vége,belenyugodott...vagyis úgy csinált.Szerdán leviszem a cuccait a lőtérre,de majd direkt akkor megyek amikor ő nincs ott.

2009. augusztus 30., vasárnap

Tropicarium

Négyre beszéltük meg a Camponába.Először mintha mindketten kicsit zavarba lettünk volna.Nem tudtuk mit mondjunk nem tudtuk hogy is viselkedjünk.Kitalálta hogy menjünk a Tropicariumba.Sétálgattunk,nézelődtünk és kb. negyed óra után "mert" megcsókolni. Sokat beszélgettünk és gyönyörködtünk a halakba.A Camponát bejártuk oda-vissza mert kinn nagyon hideg volt.Kerestünk egy padot és beszéltünk és beszéltünk.És persze csókolóztunk...sokat.mikor a buszt vártuk épp tüzijáték volt a hegyen.A templomnál még beszélgettünk de leginkább csak csókolóztunk és öleltük egymást erősen...és nem hittünk a szemünknek.A 10 órás busszal jöttem haza és mire hazaértem már írta is az sms-t. ma igazán jól fogok aludni.

2009. augusztus 29., szombat

Másnap

Délben anyuékkal találkoztunk és megvették Mukinak az akváriumot és a halakat. Elég fáradt és nyúzott voltam és csak úgy kavarogtak a gondolataim.Milán hívott hogy mennyire vagyok készen:) Átmostam a kavicsokat és növényeket és összeállitottam az akváriumot.Viktor küldött sms-t,amin kicsit meglepődtem,merthogy azt hittem nem is fog emlékezni.Megbeszéltünk holnapra egy randit.Úgy érzem ma igen korai fekvés lesz.

2009. augusztus 28., péntek

Céges buli

Délután rápihentem a bulira,beszéltem Milánnal elmegyünk érte. Robi kicsit elöbb jött én még a Vikinél voltam a páleszért.Gyorsan elkészültem addig összerakta a gépemet. Muki eligazitása és irány Érd.Már várt minket,behuppant hátra!!! és tépés a Nádasba,közben a Kopasz hivott párszor.Amikor odaértünk még nem volt ott senki csak a Kopasz.A fiuk söröztek én kávéztam,közben felhivtam Borsit aki nemsokára meg is érkezett.Dumálgatás és egyszer csak a lakótelep közepéről hallatszott már a tombolás,és egyöntetűen megállapitottuk hogy jön a "Kantinbrigád"!!! És tényleg. Már nem igazán voltak szomjasak. Lementünk az Ikeába és vártuk a kezdést. A buli elején Alma mondott egy kis beszédet, vetítettek képeket a 10 évről és kiderült az ajándék is.Aztán belecsaptunk a közepébe.Volt jó kis retro zenekar és 2 mixer.A kaja egész jó volt én mondjuk csak salátát ettem de volt csomó husi lesütve és minitöltöttkáposzta.Befutott Bálint is és hármasba Milánnal elkezdtük az "ámokfutásunkat".Rögtön kért 6 Long Island Ice Tea-t!!! Plusz ügye ittuk a pálinkát és a Milán álltal hozott Sambuchat.Közben a Kopasz egy szó nélkül lelépett mi meg kerestük egy negyed órát.Az elején szokás szerint nem táncoltam,de minnél több koktélt döntöttünk magunkba annál bátrabb lettem.Milánnal táncoltam sokat meg Emmával és egyszer csak egy éttermes srác osont mögém és mondta hogy: "Nem tudsz táncolni mi?" mert nem sokkal elötte leépítettem.Na utána vele is táncoltam meg Dáviddal és Csabival.Az elején rossz volt hogy Tomi nem jött de aztán jó kis buli kerekedett.a fényképezőt Robira bíztam.Bálint a vége felé már olyan királynak érezte magát hogy beállt a pult mögé koktélt keverni.Kevert egy brutál erőset de iszonyat finomat.Fel válltva ettem-ittam-táncoltam...a végén már csak az éttermes fiúval.Kicsi pihenő és Bálinttal beszélgetés leginkább hogy hogy jut haza de foggalma nem volt ezért mondtam majd mi hazadobjuk....szegény Robi helyett szervezkedtem,de nem bánta.Még egy utolsó tánc Viktorral....mert kiderült hogy így hívják,telefonszámcsere és hosszú búcsúcsók a falnál. Robiék már vártak és indulás haza....

Hajnal

Valahogy mindketten a hátsó ülésen landoltunk Jamie.Én leginkább "aludtam" a vállán, Ő meg a melleimmel foglalkozott.Robi megint elég érdekesen vezetett... Közben Bálint sutyorgott hogy aludjak nála...hmm Kiderült hogy p1-től 3 házra lakik,így Robinak azt mondtam hogy ott alszom...basszus....na de mindegy,akkor így döntöttem és nem bánom. A liftben megcsókolt,hogy oldja a klausztofóbiámat:) Fenn megmutatta a rallis ereklyéket amikre tök büszke.És akkor megint csókolózás a konyhában....ésatöbbi...ésatöbbi.Reggel 6-kor ébredtem és szépen halkan leléptem és reménykedem hogy nem emlékszik a hajnalra.

2009. augusztus 17., hétfő

OB

Hát eljött ez a nap is amire már annyira vártunk...mi Elitek.Reggel beszéltem Gibsonnal és Ő vett fel a benzinkútnál.A "nagy csapat" egy része már ott volt és ment a squad beosztás.A regisztrációnál derült ki hogy Q otthonhagyta minden iratát...Kocsiba pattant és spuri. Egy órája volt megjárni a Tétény-Újpest-Tétény útvonalat és az utolsó pillanatban betoppant.Szivem szerint mentem volna vele de mégsem tettem.Eligazítás után mindenki ment a pályákra amikor szólt Marco hogy segítek-e a 6. pályán? Hát persze hogy igen.Nagyon meleg volt egész nap de álltuk a sarat és Marco hozta a rendeléseket. Volt egy ebédszünet és utána már elég jól haladtunk.Macit közben megcsípte egy daráza a szájában és úgy nézett ki mint "Geronazzomaria".Q meg lezúzta az arcát a második pályán.Amíg az eredményeket számolták volt tombola....hát persze hogy nem nyertünk,mondjuk Q nyert egy pólót és nekem adta.Köszönetnyilvánítás a bíróknak és a segítőknek,eredményhirdetés.Feszült figyelem és izgalom.GM harmadik lett,Andris második ééééés az elsőőőő..........Agent Q!!!!! Az egyik vándorkupát Pusi vitte el a másikat meg......Agent Q!!!!! Ez hihetetlen jó volt.Nagyon örültünk és büszkék voltunk,Ő meg olyan kis szerény,mint mindíg. A nyeremény puskát meg Andris vihette haza. Sok-sok gratuláció és indultunk haza...hát persze hogy vele jöttem,és büszke voltam RÁ!!!! Itthon meg hulla fáradtan fürdés fórumongratulálás és alváááás!! Elfáradtam nagyon.

2009. augusztus 16., vasárnap

Készülődés

Ez a nap nagyjából a semmitevéssel telt és Muki cuccainak összepakolásával.Hát persze hogy itthon hagytunk pár dolgot avval majd reggel átugrom apuékhoz.Este a reggeli fuvar szervezése és kavarások,majd reggel elválik kivel és hogyan megyek.

2009. augusztus 15., szombat

Quad&Gun

Reggel kicsit döcögősen indult,mert páran bekavartak az áruházból,de túlléptünk rajta és az élményre koncentráltunk.Az idő kicsit borus volt,de pont megfelelt,se meleg se hideg. Először gyakoroltunk a tanpályán aztán belevetettük magunkat az erdőbe. Állati volt egy életre szóló élmény.Fel-le,jobbra-balra kacsáztunk az ösvényeken.Az utolsó negyed órában eleredt az eső de ez se zavart meg minket az élményben.Még az odavezető úton megbeszéltük hogy jönnek Bálinték lőni.Sasit visszavittük a "gyár"-hoz és már siettünk is a lőtérre.LG "vezette" a lövészetet és a srácok nagyon élvezték.Én is lőttem a HK-val :) Utána edzés GM-el az OB-ra.

2009. augusztus 7., péntek

Felújjítás

A napok barkácsolással telnek. Fúrok-faragok mint egy pasi. Most jöttünk haza apuéktól és megint nem bírt magával és leszakadt a barackfa ága amibe kapaszkodott.Csórikiám úgy néz ki mint akit agyonvertek és ráadásul vasárnap megy Országos Borversenyre....hát gyönyörű lesz nem mondom.

2009. augusztus 5., szerda

Este a belvárosban

Vacsi a Bombay Express-ben ami Isteni volt.Langymeleg esti séta és vihar elötti hazaérkezés.

Mindenkinek ajánlom aki szereti az ilyen jellegű kajákat.

2009. augusztus 4., kedd

Meló-meló-meló

A hétvégét végigdolgoztam,és rohangáltam.Szombaton találkoztunk a sráccal a bérlet miatt és utána elmentünk Mukival csempét nézni de nem volt olyan amit kinéztem.Császkáltunk még a városban de hihetetlen meleg volt.Vasárnap bejöttek elém a srácok és indult a vásárlási hokamoka.Elösször az IKEA-t fosztottuk ki,majd átmentünk a Brico.-ba majd a Praktikerbe és vissza a Brico.-ba. Kiválasztottam a csempét és a PVC-t. Anyuéknál lebontottuk a lambériát és teljesen kimerültem.Tesóm hivott hogy vigyük ki Érdre.Camponában vacsiztunk palacsintát aztán zuhanás az ágyba.Ma meg csak pihi-pihi-pihi :))

2009. augusztus 1., szombat

Vega lettem

Hamarabb eljöttem a melóból mert nem volt sok,viszont holnap szívás lesz ezért korábban megyek be.Itthon végre kipihentem magamat...nagyjából.Mukival elmentünk a könyvtárba és megláttam egy vegetáriánus szakácskönyvet és itthon elhatároztam hogy mától nem eszem húst.Kiváncsi vagyok meddíg bírom :) Már csinálom is az első receptet,egy cukkinis fasírtfélét.A fiúknak meg tepsis krumplit pulykahusival.

2009. július 31., péntek

Dilemma

Olyan sok minden kavarog bennem.Leginkább reggelente amikor megyek dolgozni és zötykölődöm a buszon.Bosszúból együtt lenni valakivel,nagyon nehéz,hisz már annyira gyűlölöm hogy szinte fáj.Volt mikor szerettem de ezt az érzést kiölte belőlem.A nemtörődömségével a hanyagságával és a tetteivel.Dühös vagyok!Dühös de leginkább önmagamra,amiért ennyire félreismertem.Két éve még egy jófej "cuki" pasi volt,aki kicsit esetlen,kicsit muja,de szerethető volt.Aztán minden elromlott...egycsapásra,a balesettel,a hozzáállásával...az egész családja hozzáállásával.Belefáradtam!És belegondoltam hogy hol tartanék ha kimarad az életemből.Kivel lehetnék...és ez fáj a legjobban.
Az hogy meg mi lesz ezekután.Vannak elképzeléseim bizonyos emberekkel,csak hát ugye mindenhez két ember kell.Az egyik a "tutipasi" csak hát ugye foglalt,de attól még flörtölünk egymással,ami nap mint nap jó érzés csak látom hogy sehova nem vezet. A másik a "biztos pont" lehetne,kacérkodunk,de még nem akarja igazán.De ami késik nem múlik....remélem.Nála van az hogy minden nap eljátszok a gondolattal hogy milyenek lennénk együtt,de nem akarok túlságosan nyomulni,mert még elijesztem a végén.Aztán vannak akikkel csak úgy oltogatjuk egymást de tudjuk hogy úgyse lesz semmi...egyenlőre.

2009. július 30., csütörtök

Kipihenve

Tegnap végre kipihentem magamat,sikerült délig aludnom.Lementem Lacusékhoz és levittem a ruhákat neki és pont beverte a fejét a szekrény sarkába.Este edzés Ricardoékkal,itthon punnyadás és alvás.
Most meg meló :(

2009. július 28., kedd

Hmm...

Közepesen intenziv nap volt a mai. Beszéltem Marcoval és a nyarunk valószínűleg törölve :(( na de mindegy,lesz ez még jobb is. Sok-sok gondolat kavarog a fejembe,mit hogyan kéne csinálni ezután.Kivel és hogy kéne folytatni vagy nem is...Jelentkező "van bőven" de nem tudom mi lenne a legjobb.

2009. július 27., hétfő

Névnapom

A reggel nehézkes keléssel indult,nem tul sok melóval.És Robi haza is dobott. Lg utánam ért haza,és annyit nem mondott hogy bakfitty.... Lementünk vásárolni Beni már nézi a sulis cuccokat.Megnéztem a felvevéseimet majd felmentünk apuékhoz.Dumálgattunk és filmet néztünk,majd segítettünk anyunak feltenni a képeket a fényképezőről a laptopra.Itthon rántotta gyártás és közepes punnyadás...és még mindíg semmi "felköszöntés".

2009. július 26., vasárnap

Remek szombat

Ez a mai nap megint remek volt. A társaság a szokásos...Ricardoval és Gokuval bővülve és a Zsóóti is ott volt.Reggel Q vitt mint mindíg. :) Az idő remek,se túl meleg se túl hideg,kicsi széllel párosítva.Maci is megérkezett kicsit késve és nagyon fáradtan.
Én többnyire sípoltam az órával és kameráztam. És persze élveztem a srácok társaságát. Egyedüli csajsziként mindenki a kegyeimet keresi ki így ki úgy.Ricardó megmaszírozott Goku és Zsóóti M&M-st hozott :) Elég sokáig maradtunk Maci el is aludt a kanapén. Szokásos gyros és süti-kávé,és spuri haza.Maci ment elöttünk és törte az utat nekünk ezért kevesebb mint 1 óra alatt hazaértünk. Q megint olyan "fura" volt. Csendes,szótlan,bátortalan.Nem tudom eldönteni hogy csak velem van gondja" vagy úgy általánosan minden csajjal.Kivételesen hátul ültem a kocsiban és csak figyeltem a srácot....az arcát a mimikáit a tekintetét és próbáltam elemezni....

2009. július 24., péntek

Újra

Elég rég nem írtam már de most újra itt vagyok és ismét dübörög a blog.
Az elmúlt hónapokban igen sok minden történt.
- LG "becsajozott",összevesztünk,kipakolta a lakást,én meg majdnem rámentem a xanax mennyiségre,de időben észhez tértem,vagyis inkább térítettek.Maci,Kicsiöcsi,Viki és akik még aggódnak értem mellettem-mögöttem állnak a problémákban is.Mert ugye bajban ismerszik meg a barát...
-Anyu 60.éves lett!!! Isten Éltesse!! Volt egy remek bulija ami állati jól sikerült.és sokan eljöttek felköszönteni még Kecskemétről is.Volt finom kaja sok-sok pia és jókedv dögivel. Lelkizés a rég nem látott ismerősökkel és barátokkal.
-Laci "új" barátnőjével elkezdtünk levelezni és sok minden a helyére került.Bár olyan fura érzés olyan elmondhatatlan és fájó,de örülök hogy legalább ŐK boldogok.
-Volt GM-éknél pisztoly párbaj ami igen jól sikerült.Elötte este Vikivel megittuk a Ricardo féle eperpálinkát és igen jó hangulatba lendültünk.Neteztünk,zenéltünk,fórumoztunk... Q-val elkezdtünk privátozni de a srác hajthatatlan.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...