Ma van az a nap. A nap amin nem lehetek ott. Hónapok óta féltem ettől, pedig nem jellemző rám a félelem. Az utolsó 1-2 hét már elviselhetetlen volt. Esténként álltam a forró zuhany alatt és zokogtam (persze figyeltem hogy senki ne tudja meg) és azon gondolkodtam, hogy tényleg ennyire szar ember lennék??? Felfoghatatlan számomra ez a helyzet, és leginkább az hogy hova jutottam miatta. Megtörtem… megtörtem, mint még soha ebben az életben. Hittem az utolsókig a csodára, de csak nem jött el.
Ennek ellenére, mégis saját készítésű ajándékkal készültem. A körülöttem lévő emberek nem is értették, hogy minek gürizek, de én fontosnak tartottam. Pedig minden pillanatban meghalt a lelkem kicsit.
Nekem kellett volna odaadni, mégis Ancsát kellett megkérnem erre...
Ennek ellenére, mégis saját készítésű ajándékkal készültem. A körülöttem lévő emberek nem is értették, hogy minek gürizek, de én fontosnak tartottam. Pedig minden pillanatban meghalt a lelkem kicsit.
Nekem kellett volna odaadni, mégis Ancsát kellett megkérnem erre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése