Hogy mit éreztem nem tudom szavakba önteni. Az én mindig erős életerős apukám az intenzíven fekszik, mindenhonnan csövek lógnak ki belőle, és egy teljesen más ember, mint aki Ő valójában. Remegve és majdnem sírva léptem a terembe ahol feküdt. Aludt! Másodpercekig csak néztem és nem tudtam mit tegyek, mit tehetek, de a nővérke mondta, hogy bátran ébresszem fel. Megsimogattam az arcát és máris kinyitotta a szemét, próbált mosolyt erőltetni, de nemigen ment. Odaültem az ágya szélére és az első kérdésem az volt az hogy történhetett meg hogy nekem nyomozgatnom kelljen hogy kiderítsem hol van? A válasz a következő volt: "Nem akartam felhajtást"
Az agyam eldobtam.Na de ezen már felesleges idegesíteni magamat.
Az agyam eldobtam.Na de ezen már felesleges idegesíteni magamat.
Felült és próbált "inni",de a gégemetszésnél kifolyt minden.Letörölgettem popsitörlővel,de alig mertem hozzáérni,nehogy fájdalmat okozzak.
Elmesélte mi történt:
Szombaton vidéken voltak valami rendezvényen és mielőtt indultak a szállásra Ő még bekapott egy falat husit,ami megakadt.Ott vidéken nem mentek el orvoshoz így a hétvégét végigszenvedte,majd hétfőn ugyan ahhoz a doktornőhöz mentek akinél ősszel is voltak ugyanezzel a problémával.Akkor minden rendben volt,a rutinműtét sikerült.Most altatás után mikor ébredezett itattak vele vizet,amitől iszonyatosan begörcsölt.Levitték a röntgenbe,ahol kontrasztfolyadékot kapott és kiderült hogy a folyadék nem a gyomrába áramlik,hanem a mellkasába szerteszét.A doktornő átvágta a nyelőcsövét. Még nagyobb fájdalmai lettek és ekkor hívták a rohammentőt.A mentőben kapott oxigént és a mentősök mondták,hogy életmentő műtét vár rá.A SOTE 1.számú Sebészeti Klinikára szállították,ahol megoperálták.És most tartunk itt az intenzíven.
Nem tudom ép ésszel felfogni,hogy történhetett ez meg.És ha 2 órával később derül ki,akkor most nem itt tartanánk...
Hosszú út vár még ránk,de együtt megcsináljuk:Apu-Anyu-Muki-Én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése